Munkahelyi elsősegélynyújtás

Munkahelyi elsősegélynyújtás jogszabályi háttere Az elsősegélynyújtás alapvető célja megmenteni a sérülést szenvedett ember életét, megakadályozni a további egészségkárosodást. A balesetet, sérülést szenvedett embereknek nyújtott segítség az egyik legelvárhatóbb emberi cselekedet, mindezek mellett állampolgári /jogszabályi kötelezettségünk is. Nincs ez másképp a munkahelyek esetében sem. A Munkavédelmi törvény kimondja, hogy „A munkahelyen – jellegének, elhelyezkedésének, a veszélyforrásoknak, […]
Tűzvédelmi Szabályzat

Hogy könnyítheti meg a tűzvédelmi szabályzat a cég tűzvédelmi munkáját? Munkáltató és munkavállaló számára egyaránt ismert lehet már a tűzvédelmi szabályzat (továbbiakban: szabályzat), mint dokumentum. A tűz elleni védekezés kiemelt helyen szerepel a munkáltató kötelezettségei között, ugyanis Magyarországon számos jogszabály foglalatoskodik a témával és ír elő különböző betartandó feladatokat. Azért, hogy a munkáltató eligazodjon mind […]
COVID-19: Otthoni munkavégzés szabályai munkáltatóknak és munkavállalóknak

Azok a munkáltatók, akik eddig nem részesítették előnyben az otthoni munkavégzést, és nincs is kidolgozott szabályrendszerük erre vonatkozóan, most a COVID-19 járvány okozta különleges helyzetben kényszerülnek alkalmazni ezt a foglalkoztatási módot. Otthoni munkavégzés szabályai Ennek tükrében kijelenthető, hogy nincs mindenki tisztában azzal, hogy a távmunka végzés (home office) feltételeit a Munkavédelmi törvény pontosan miként szabályozza. […]
Országos munkavédelmi hatósági ellenőrzési terv 2020. évre

Országos munkavédelmi hatósági ellenőrzési tervet a Pénzügyminisztérium ez év októberében kiadta a 2020. évre vonatkozómunkavédelmi és munkaügyi ellenőrzések tervét. A dokumentum rögzíti a munkavédelmi ellenőrzési feladatokat, mely a munkavédelemről szóló 1993. évi CXIII. törvény alapján történik. 2020. évben a hatósági ellenőrzések tárgy és üzemezése az alábbiak szerint várható: Célja: Az építőipari kivitelezési tevékenység ellenőrzését az […]
A munkahelyen előforduló veszélyes anyagok helyettesítése

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) 2018–2019 között egész Európát átfogó kampányt indított a munkahelyeken előforduló veszélyes anyagokból származó kockázatok megelőzésének érdekében. A kampány célja a munkahelyeken előforduló veszélyes anyagok expozíciójának visszaszorítása, a kockázatok és megelőzésük hatékony módszereinek tudatosítása révén. A veszélyes anyagokkal történő foglalkozási eredetű expozíció továbbra is nagy biztonsági és egészségvédelmi problémát jelent […]
A munkahelyi vezető szervezési intézkedésének fontossága a biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkavégzés érdekében

A címben szereplő téma egy sokkal hosszabb okfejtést és sokkal több rész feladatot-témakört felölelő, s valószínűleg több kötetes leírást is megérdemelne. Nem a teljesség igényével, de mindenképp rá szeretnék világítani egyfajta vezetői szemlélet fontosságára, amely mind a munkáltató, mind a munkavállalók érdekét szolgálja. Ez a szemlélet (legalábbis véleményem szerint) a „Gondoskodó vezető” szemlélete, aki egy […]
Munkahelyi elsősegélynyújtó továbbképzés

Rohanó világunkban egyre több kihívással kell szembenéznünk és nem mindig tudjuk kezelni ezeket a kihívásokat. Sajnos a balesetek, a sérüléssel járó tevékenységek nem minden esetben kerülhetők el. Sokan abban a hamis biztonságtudatban élnek, hogy „engem semmilyen baj nem érhet”, azonban, ha a baj bekövetkezik, akkor „miért pont velem történt meg?” A munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális […]
Sütő- és cukrászipari tevékenységek munkavédelmi célvizsgálata

Pénzügyminisztérium jelentése szerint 2019. május 6. – június 7. közötta munkavédelmi célvizsgálat alá vonták a sütő- és cukrászipari tevékenységet végző vállalkozásokat az ország egész terülén. A célvizsgálatot az indokolta, hogy a sütő- és cukrászipari ágazat sajátosságai miatt a munkavállalók számos baleseti veszélyforrásnak és egészségkárosító kockázatoknak vannak kitéve. A korábbi években a tevékenység során több súlyos […]
A mustgáz veszélyei

A Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztálya az idei évben is felhívja valamennyi borkészítéssel foglalkozó munkáltató figyelmét a mustgáz veszélyeire és a munkavállalók egészségének, biztonságának védelme érdekében szükséges megelőző intézkedések megtételére. A szüreti időszakban a gondatlanság és figyelmetlenség miatt, minden évben több halállal végződő baleset, illetve mérgezés történik, pedig a tragédiák megfelelő elővigyázatossággal megelőzhetők lennének. A must erjedése […]
Leggyakrabban előforduló tűzvédelmi hiányosságok 2. rész – Tűzvédelmi előadó és főelőadó

A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nem csak előzetes bejelentést követően, hanem szúrópróbaszerűen is tarthat hatósági ellenőrzéseket az ország teljes területén, legyen szó munkahelyről, irodaházról vagy akár társasházról. Amennyiben az ellenőrzés során, hiányosságot tapasztalnak, kötelezhetik a tulajdonost az azonnali intézkedésre, illetve 20.000 és 10.000.000 Forint közötti bírságot is kiszabhatnak. Ebben a cikksorozatban szeretnénk bemutatni néhány olyan hiányosságot, mellyel […]